Ways of Darkness

Egy olyan fantasy, amit még sohase láttál.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Gzaxia Nolano

Go down 
SzerzőÜzenet
Gzaxia Nolano
Magus - Varázsló
Magus - Varázsló
avatar

Hozzászólások száma : 162
Join date : 2013. Apr. 22.

TémanyitásTárgy: Gzaxia Nolano   Szer. Ápr. 24, 2013 3:56 am

Név: Gzaxia Nolano
Nem:
Jellem: kaotikus jó
Anyanyelv: Apanonalammen, Ksh'lammen
Ismert nyelvek:  Despotanmagi, Taulammen, Arquelammen
Elsődleges faj: sötétfél-elf
Másodlagos faj: Vámpír
Osztály: Varázsló
Presztízs osztály: -
Tulajdonságok: -

Erő:(10+4=) 14
Kitartás:(8+4=)12
Ügyesség: 10
Intelligencia: 14
Bölcsesség: 14
Karizma:(10+2=)12

Képzettségek:
- Páncélviselés: Könnyű
- Lopakodás: Haladó
- Kardforgatás: Alapvető
- Íj használat: Alapvető
- Mester Ősnyelv ismerete
- Mágikus erők észlelése


Előtörténet:
Emlékszem apám és anyám veszekedett. Sokat csinálták ezt. És amikor a dolgok nagyon elharapództak anyám hátat fordított, és kisétált az ajtón lecsillapítani magát az utcákat róva, bármilyen napszak is legyen. Reggel, nappal, este... mindegy volt. Ahogy lassan cseperedtem sokszor a szívem szakadt meg, ha őket kellett néznem ilyenkor. Tévedés ne essék, szerették egymást, csak anyámnak ilyenkor ki kellett szellőztetni a fejét, és ezt apám is tudta. Elf mivoltához képest anyám ilyenkor kifejezetten indulatos tudott lenni.
És hogy miről veszekedtek? Nem tudom. Az évek már felnőtt korom kezdetére, vagy még jóval az előtt kimosták a tudatomból.
Volt azonban valami... egy érzés aminek létezését természetesen csak akkor vettem észre mikor eltűnt. És hogy mi volt ez az érzés? Az hogy van helyem a világban, sőt az hogy pontosan meg tudtam mondani hol.
Grandfolkban, a legnagyobb városok egyikében éltünk. Apám a helyi mágus céh tagja volt, még anyám... Nos mivel rájött, hogy az emberek csendes kritizálásból nem lehet megélni nagyobb buktatók után az őrségben kötött ki. És én... mindennek a közepében voltam a híd a két világ között.  Az emberek és az elfek között tökéletesen jól éreztem magam. Kiemelt helyem volt, és ha ezt nem is fogtam fel teljesen, és csak elvesztése után vettem észre igazán, mégis éreztem.
De ha a kétpillérű híd akár egyik lábátis kigolyózzák, az is ledől. Anyám meghalt. Nem is szolgálatban, hanem az egyik apámmal való veszekedése után. Nem voltam egy könnyű gyerek, de az után... hát nem lettem jobb.
Mondhatni mindent abba hagytam. Keményen küzdöttem meg minden tudásért már egészen kis korom óta, apám mágusnak tanított, de annyi más dolog lett volna sokszor ami érdekelt volna. A mágia is érdekelt, de ez voltam én. Nem voltam a legjobb tanuló. De ez után nem volt más csak az üresség, és a kétségbe esés, még ha meg is tudanltam kezelni, még felnőve sem találtam igazán a helyem. Sokáig...
A csillogó és érdekes világ amiben apám is élt már nem volt olyan vonzó. A csillogás megmaradt, csak engem nem érdekelt. Viszonylag rövid idő után észrevettem ahogy a dolgok tulajdonképpen öregednek körülöttem, haldokolnak.
Ott hagytam Grandfolkot. Akármennyire is tiltakozott apám. Azt mondta nagy jövő vár rám, akár a céhben is. Érdekes élet lett volna, nem igaz? A Céhen belül, nagy mágussá lehettem volna. Kutatások sora, a mágia csodás világa... De innentől, amíg nem láttam az utam, úgy terveztem nem jövök vissza.
Amint elhagytam a várost és egyre távolabbi helyeken jártam, rájöttem jobban kilógok a sorból mint gondoltam volna. Legalábbis mindenki más így gondolta. Többször megbámultak, láttam a szemeiket, némelyikük szúrós volt, még másik gyanakvó, valaki pedig csak leplezetlenül bámult. És abban az időben eldöntöttem, amint elhagyom az éppen akkori várost levágom a hajam. Második gondolatra még nekem is nevetségesnek tűnt. De nem érdekelt. Egy éles tőrrel borotváltam simára a fejem, majd egy kendőt kötöttem helyette. Talán ez is feltűnő volt, de jobban beleillett a csapzott külsőmbe.
Alta Gonban találkoztam egy kisebb csapat sötételffel. Az egyik fogadóban ültek. Ahogy én észrevettem őket, úgy ők is észre vettek engem. És úgy gondoltam, most az egyszer mért ne? Mért ne csapódnék a fajtámhoz. Vagyis a másikhoz. Nem terveztem nekik megmondani, hogy félvér vagyok, de lehet enélkül is észre vették. Nem kérdezték, így nekem is jobb volt. Szükségük volt még egy emberre, én meg úgy gondoltam jól jön a pénz, a társaság, és minden más. És hogy erre az elhatározást megpecsételjük, mindannyian csatt-részegre ittuk magunkat. Nagyjából egy hét múlva betörtünk az egyik helyi szentélybe. Bűntudatom volt, és ezt szóvá is tettem, de végül meggyőztek, és lenyeltem a keserűséget amit okozott. Azt mondták nem lesz baj, meg amúgy is... a tipikus szöveg hangzott el. És elhittem, mert el akartam hinni. Pitiáner tolvajok voltak... voltunk. Megélhetésért loptunk, legalábbis legtöbben ezt mondtuk magunkat. Örültünk, hogy legalább a belépésem utáni első fogásunkért nem átkoztak meg, vagy valami hasonló. Legalább tudtam mit fogok tenni legközelebb, holnap, az után. Elhitettem magammal, hogy ezt szeretném, és hogy élvezem amit csinálok.
De úgy ahogy minden fals illúziónak ki kell pukkadnia, ezt sem kímélte a valóság. Ravok az értelmi szerzője a legtöbb akciónknak, vagyis nagyjából a csapat vezetője túl messzire ment. A bűntudatom felébredt, és otthagytam őket. Egy ideje már amúgy is éreztem, hogy mégsem tartozom annyira közéjük mint gondoltam. Féltem, hogy esetleg nem tetszésüket tettlegesen is kimutatják, akár esetleg később, de úgy látszik elég gyors voltam ahhoz is hogy kijussak a városból.
Visszatértem Grandfolkba, bár az sem volt egy élmény utazás. De még időben érkeztem ahhoz, hogy valamennyi időt még apámmal töltsek amíg él. Nem volt már fiatal, emberi szemmel nézve, de kora szerint még élhetett volna, valahogy mégis a teste végül felmondta a szolgálatot. Elvesztettem a másik pilléremet, bár már életem hídja így is csak a semmibe vezetett minden ellenére. Hogy apám meghalt, újabb útra adtam a fejem.
Végül Copperportban kötöttem ki, az ottani máguscéhen. Folytattam azt, amit apámtól tanultam. Hosszú éveket töltöttem tanulással, visszaemlékezve rá pedig eldöntöttem, hogy valamennyit a gyógyító mágiával is foglalkozni fogok. Nem kergettem álmokat, hogy akkor megmenthettem volna.
Egész élhető élet volt. Nem mondanám, hogy felküzdöttem volna magam a ranglétrán, amit tettem leginkább magam ért tettem, saját magamért kutattam és tanultam. Az egy más kérdés, hogy ezzel a céh ügyeinek intézése is járt. Talán ezért is jó elfnek lenni, még ha félig is, legalább volt időm erre.
Az udvari estélyekre, bálokra a városban többnyire a máguscéh is meg volt hívva. Na persze nem az egész céh, csak pár fejes, vagy akit a fejesek úgy gondoltak elküldenek. Lassan már húsz éve voltam tagja a céhnek, és nem is az első ilyen estély amire elküldtek. Bár, egy kezemen meg tudnám számolni hányan voltam akkor összesen. A terem széle felé beszélgettem pár emberrel. Üres bájcsevej volt nagyrészt bort kortyolgatva. Emlékszem az ezüstszínű kupára, még külön meg is szemléltem, hogy véleményt alkossak róla. Volt olyan érdekfeszítő mint bármi más. Nagyot kortyoltam belőle... A rosszullét azonnal jelentkezett. Azt hittem most fogom visszaköpni az egészet, talán a velem szemben álló beszélgetőpartner szépséges ruhájára. De már késő volt lenyeltem. Elejtettem a kupát. Szinte ösztönösen jött a gondolat, hogy ki kell jutnom a teremből. Talán még egy elnézést el tudtam rebegni. Megállíthatatlanul törtem előre a kijáratig. Persze nem mondom, hogy senki lefogni nem tudott volna, ha nagyon akart volna, de feltett szándékom volt hogy kijussak. És sikerült. Nem sokkal később természetesen összeestem. De akkor már állt valaki mögöttem aki felkaroljon. Húzott egy minél eldugottabb helyre, a körülményekhez mérten. Ez volt első estém vámpírként, és nem az utolsó.
Amint tudtuk elhagytuk a várat, és a várost. Talán meglepő módon nem ellenkezdtem és értetlenkedtem sokat. Most nem tehettem semmit fogalmazódott meg a fejemben, persze azért más kérdésekkel együtt.
A férfi neve Rex Higgus volt. Fekete göndör haja, különösen szúrós tekintete, karakteres arca, erőteljes alkata volt, és majdnem magasabb volt nálam. Az a nyamvadt vérszívó, elmondása szerint, már egy ideje figyelt. Mi más irányította vona tetteit, mint önös érdekei. Szüksége volt egy varázslóra az inkvició, likantrópok és még kitudja kik, mik ellen. Persze nem én voltam az egyetlen, akitől megváltást vártak. Nem én voltam a kiválasztott, sem a messiás.
Szerencsém volt. Nem kellett hozzá az ő szemükben árulóvá válnom, vagy bármi ilyen cselhez folyamodnom. Rex öt hónap múlva meghalt. Széttépte egy likantróp, ahogy a többieket is. Az egyik hozzám hasonlóan pórul járt újonctól tudtam meg, aki eléggé megijedt ahhoz, hogy túlélje. És én csak máshol voltam ahhoz, hogy ne végezzem ugyan úgy.
Kétszer sem gondoltam át azt hogy szedjem-e a sátorfámat. Neki indultam a legközelebbi városnak. Siettemben talán csak az első pár kilométer után torpantam meg. Hosszú idő után most éreztem először, hogy igazán szabad vagyok. Még a világban betöltött helyem sem érdekelt, melynek keresése hajtott előre annyi éven át. Nem volt kérdés már hogy merre menjek, egyszerűen csak előre. Ettől az érzéstől felindultan tovább mentem.
Nem tellett sok időbe még megláttam az igazságot az igazság mögött. Minden ami számított, és oly görcsben tartott akár már anyám halála óta, nem volt fontos többé. Egy senki lettem aki nem tartozik sehova, és mégis mindenhova. Elhatároztam, hogy folytatni fogom az utazgatásaimat, melyek eddig is úgy meghatározták az életemet, de tudtam, hogy most mégis minden másképp lesz. Lassan haladtam, és a cél most nem a haladás volt. Én csak figyeltem, csendben rejtve a tömegben, arra amerre mindenki néz, de senki sem lát, vagy arra amerre tényleg nem néz senki. Olyasmi volt ez mint egy önkéntes száműzetés, százak között élt remete élet. Ha kapcsolatba is kerültem valakivel, mert azért mindig én sem bírtam ki a magányt, akkor sem sokáig. Olyan voltam mint néha azok a vásári trükkök: Most látja. Most nem látja? Na látja.

Önkéntes száműzetésemnek nem sokkal az után vetettem véget, hogy újból napfénybe léphettem. Igazából valahol nagy segítség volt elf származásom. Ha valaki felismert, nem kezdett egyből gyanakodni, hogy élhetek százévekig. Ennek ellenére arra próbáltam menni amerre még nem, vagy keveset jártam. Utam végül mégis Alta Gonba vezetett, ahol találkoztam egy régi ismerőssel. Mikor felismertem talán egyből el kellett volna hagynom a fogadót. De először felém sem nézett, így azt feltételeztem talán nem ismer fel. De mikor észrevett hosszas nézelődés után, odakönyökölt mellém a pultra.
- Gzaxia... - szólított meg elhúzva a nevem.
- Ravok – szóltam kimérten a sötét elfnek, akinek azóta szép kis sebhelyek tarkították az arcát. Ismertem a bűneit. Nem az a pitiáner tolvaj volt már, aki akkor amikor megismertem. Attól még hogy rólam sokan nem hallottak, vagy éppen nem láttak, az nem jelentette azt hogy én ne hallottam volna sok mindenről. Több etrandi városban is vérdíj volt a fején. Volt a listán minden. Rablás, ember rablás emberölés, rabszolga kereskedelem... még ha ez utóbbi nem is volt büntetve mindenhol, nekem azért eléggé szúrta a szemem.
- Néha gondoltam ám rád. Megfordult a fejemben, mi lenne ha egyszer itt futhatnék veled ismét össze... De azt nem gondoltam, hogy teljesülhet is a kívánságom. Azt gondoltad megúszhatod? – hajolt közelebb hozzám én pedig felvont tekintettel néztem rá. - Tudod mi történt az után, hogy elhagytál minket? Tudod?! - emelte fel a hangját egy pillanatra. - Majdnem száz évet húztunk le a yanusi börtönben – sziszegte.
- Yanus? Akkor még jól jártatok – pillantottam rá megvetően. - Járhattatok volna rosszabbul. Mellesleg mi közöm van nekem ehhez? Az már pont nem az én saram.
- Nem a te sarad?! - ragadta meg a ruhámat.
- Túl sokat ittál Ravok. Én a helyedben nem tenném...
- Ro... - de azonban én gyorsabb voltam. Ennyi év után még mindig volt, hogy a telekinézést találtam a legkézenfekvőbb varázslatnak. Ahogy Ravok az egyik asztalon csattant, zúgolódni kezdtek az emberek. Jobbnak láttam elhagyni a fogadót, pedig ott akartam megszállni.
Ravok az én kezem által halt meg aznap este, én pedig elhagytam a várost azonnal. Úgy éreztem egy régi adósságot törlesztettem, még ha nem csak az én nevemben is.
Mint mikor a kósza szellő felkerekedik, és ahogy jött tovább áll. Én is ezt tettem most. Reméltem azért a következő városban megszállhatok, még ha legalább egy kicsit is.


A hozzászólást Gzaxia Nolano összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 16, 2015 7:05 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanus Tavilrond
Administrator - Adminisztrátor
Administrator - Adminisztrátor
avatar

Hozzászólások száma : 678
Join date : 2010. Apr. 02.
Age : 26
Tartózkodási hely : Budapest

TémanyitásTárgy: Re: Gzaxia Nolano   Szer. Ápr. 24, 2013 7:14 am

Nagszerű, elfogadom Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://wod-game.hungarianforum.com
Gzaxia Nolano
Magus - Varázsló
Magus - Varázsló
avatar

Hozzászólások száma : 162
Join date : 2013. Apr. 22.

TémanyitásTárgy: Re: Gzaxia Nolano   Szer. Május 08, 2013 2:41 am

NKJ
(igényelhető)




Név: Rael Nolano
Nem: férfi
Jellem: kaotikus jó
Anyanyelv: Apanonalammen
Ismert nyelvek: Ksh'lammen, Despotanmagi, Arquelammen, Taulammen, Dvergrmal
Elsődleges faj: félelf (nemes-sötétfélelf)
Másodlagos faj: Félvámpír
Osztály: Varázsló/Harcos
Presztízs osztály: -

Tulajdonságok: -

Erő: (10+2 =) 12
Kitartás: (12+2=) 14
Ügyesség: 10
Intelligencia: 12
Bölcsesség: 13
Karizma: (9+1=) 10

Képzettségek:

-Páncélviselés: Könnyű, Közép
-Kardforgatás: Mester
-Íj használat: Alapvető
-Ütőfegyverek: Alapvető
-Hosszúfegyverek: Alapvető
- Lopakodás: Alapvető
-Az Ősi Nyelv ismerete: Haladó
-Mágikus erők észlelése

Előtörténet:
Rael egy barlang sötétjében, rejtve a napfény tüzétől jött világra. Annak ellenére, hogy neki nem ártott volna a napfény, akkor anyjának még igen. Apja egy nemesfélelf volt, akivel megtetszettek egymásnak Gzaxiával utazásai során.
Rael Gzaxia legidősebb gyermeke, és Gzaxia igyekezett a legjobban nevelni. Mind erkölcsileg, mind tudásban igyekezett átadni neki nézeteit és tudását. A napfénytől sem tiltotta el, bár mindig igyekezett tudtára adni a valós veszélyeket, hogy ott nem tudja megvédeni.
Rael így egy alapjaiban jó, ám öntörvényű személyiségnek nőtt fel. Aki általában tudja mit akar, megvannak a maga szabályai, de másokét csak akkor tartja be ha egyet ért vele. Nem annyira szeszélyes mint az anyja, de saját törvényei épp olyan kiismerhetetlenné tehetik.
Örökölve anyja szabad természetét, sokszor ő is a világot járja új személyeket, dolgokat megismerve, lehetőleg nem megvárva míg kinézik őt a tömegből. Hiszen kinézete sokszor riadalmat kelthet előbb utóbb az egyszerű emberek között, és ezzel tisztában van. Mégsem kívánná, hogy másképp nézzen ki. Büszke arra ami. Az összképre azonban még az alkata is ráerősít, mely bár viszonylag erős, még az általa hordott közepes páncélokban és vékonynak hat, ha tekintetbe vesszük a páncél létét. Kísérője általában egy köpeny és egy claymore kard, mely jó minőségű, és különösebb nehézségek nélkül ellenáll egy acélból készült pallosnak.
Sokszor ha megbízatást tud szerezni akkor szörnyek felkutatásából és elpusztításából tarja fenn magát. Az ő szemében mindegy hogy miről vagy kiről van szó, csak kétféle kategória van szörnyeteg, vagy nem szörnyeteg. És attól hogy elfnek, vagy embernek hívod magad attól még nyugodtan tartozhatsz az első kategóriába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Gzaxia Nolano   

Vissza az elejére Go down
 
Gzaxia Nolano
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ways of Darkness :: Játékhoz tartozó :: Jelentkezés-
Ugrás:  

Free forum | © phpBB | Free forum support | Kapcsolat | Report an abuse | Create a free blog